Halászlé a híd lábánál

A solti oldal egyik kövezésén próbáltam ismerkedni a halakkal, de az emelkedő, közepesen kávészínű Duna kihaltnak tűnt. Egyetlen balint láttam csak rabolni, megközelíthetetlen helyen. A homokpadon horgászgató helybélieket se zavarták a halak a napozásban. Délután 3 körül egy könnyű zápor véget vetett a békés semmittevésnek. Átkeltem a hídon és némi tekergés után megérkeztem a lábától északra található sárga épülethez.
A dunaföldvári Halászcsárdában még nem pakolták ki az asztalokat a kertbe (vagy beszedték őket a korábbi zápor miatt), de az asztalomtól így is ráláttam a hídra.

A csárda belseje nem kelt különösebb impulzusokat. A két terem közötti átjáró fölötti faburkolatról süllők és harcsák üvegszemei néznek le ránk. Valamikor tetszett az ilyesmi, ma már kevésbé. A szomszéd asztalnál 3 fős család. Tagjai olyan részletességgel vitatják meg a fogások jellemzőit és kóstolnak bele egymás ételeibe, hogy már-már azt hiszem, gasztroléhűtő-kollégák. A kiszolgálásra nem lehet panasz, a pincérek gyorsak és udvariasak.

A vegyes halászlé (1700 Ft) kb. fél liter, benne 2 méretes ponty- és egy harcsaszelet, meg egy pici pontytej. A passzírozott, homogén, uszadékoktól mentes, szép színű lé enyhén csíp és nekem túl sós. A halak jóízűek, nem frissen főzik őket a lébe. A ponty nagy, a kritikus helyeken zsíros jószág volt, itt-ott nyiszáltam volna még róla, ha én pucolom. A húsa kissé túlfőtt, de óvatosan mozgatható. A szálkáktól nem igyekeztek megszabadítani a szeleteket, figyelni kell evés közben. Ez szerintem nem baj, a hal szálkás állat, tehát figyelünk és szálkázunk (a bográcska és a mélytányér mellé kapok egy plusz tányért a szálkáknak). A harcsát aránylag fiatalon érte a végzet, a húsa feszes, kifogástalan.
Tisztességes minőségű, frissen vágott kenyeret és száraz hegyes pirospaprikát adnak a halászlé mellé. A paprikát úgy kapjuk, ahogy feltehetőleg fel volt akasztva, poros. Nem paprikázom a levet, de nem ezért, egyszerűen nem vágyom csípősebbre.
A halászlével önmagában is jól lehet lakni, de rendelhető kisebb adag is.

A desszertkínálat gerincét különböző palacsinták adják, a gesztenyést (700 Ft) kóstolom meg. A - gyakran unalmas - palacsinta lehetne éppen ínyenc desszert is. Pár apróság szükséges hozzá: frissen kell sütni, kiemelkedő minőségű töltelékkel ellátni, és ha öntetet-mártást adnak mellé, az élvezetes, minőségi legyen. Sajnos itt egyik feltétel se teljesül: a palacsinta legalább reggel óta áll, a gesztenyetöltelék valami olcsóbb, cukrozott termék, a csokiöntet kakaóból készült.
A dunaföldvári csárda nem szárnyal a magasban, de nem is kerülendő hely. Pontozásra majd akkor vállalkozom, ha szélesebben merítünk a választékból.

www.halaszcsardakft.hu
(látogatás időpontja: 2012. V. 27)