Azon a csütörtökön néhány hozzám hasonló gasztroléhűtő, vendéglősök, valamint gasztronómiánk ismert hangadói (lásd fent a "Molnár B. Tamás tükörképe a Spazio pultjának oldalán" c. remek fotómat) jelentek meg a kávézóban. Fizetnünk nem kellett, szóval jól meg kell gondolnom, mit írok, hiszen hamarosan következik a Somogyi Vadnapok nevű rendezvény, amit talán szintén végigehetek ingyen... :)
A fizető közönség egyébként 5 fogást fogyaszthatott 7900 forintért, némi szesszel kísérve, míg mi apró adagok formájában végigkóstoltuk a teljes ételsort. Elkéstem, így az első tételt (lazactatár narancsos salátával) igen rapid módon ettem meg, férfiasan bevallom, nem is emlékszem belőle semmire. A lazacot a piacra bevezetés intenzív kampányfázisában álló barramundi követte langyos carpaccio formájában, édeskömény emulzióval. Ahhoz képest, milyen csodákat olvastam erről az ausztrál sügérféléről, nem nyűgözött le. Az intenzíven ánizsos ízű mártás jól kiegészíthette, netán ellenpontozhatta volna a barramundi zamatát, csak hát az nem volt neki. Szerencsére a halnak van állaga is (a nálam műveltebbeknek: textúrája), ha már íze nincs, s az állag kellemesen ruganyos volt.
Az első fogások sorát halleves zárta. Ez nagyjából az Olimpiában megismert elegáns halerőlevesre emlékeztetett, annyi különbséggel, hogy jóval több só került bele (sajnos). Volt még benne egy finom kagyló, amit szerencsére a velem szemben ülő Ehran nem fogyaszthat, így az övét is felfaltam.
A főételek közül a fekete ravioli scampival volt a leggyengébben sikerült (t)étel, a rák az optimálisnál kissé tovább készült. A kolbászos bulgurral töltött tintahal sáfrányhabbal sokkal élvezetesebbnek bizonyult, ez persze várható volt, ugyanis a tintahalat nagyon kedvelem, ha nem rontják el. Nos, nem rontották el, könnyen vágható maradt, a bulgur igen kellemesen bújt meg benne a tengeri ízvilágot tágító kolbászdarabkákkal egyetemben.
Szent Jakab kagyló következett proseccóhabos rizottóval. Az egyik szakács dolgozott Faustónál is, talán ezért sikerült a kanálnyi rizottó oly remekül, hogy mindjárt elkezdtem töprengeni: milyen jó lenne néha rizottót látni a Spazio ebédmenüjében!
A tengeri lények sorát rombuszhal zárta vaníliás céklával, csokoládés vörösbormártással. A menü elolvasásakor ez tűnt a sor legmerészebb és leginkább csúcsgasztronómiai kitekintésű fogásának. Csokoládés mártást hús mellé a boldogult emlékű Malomtóban kóstoltam először a Pesti-Schilling duó tálalásában (kacsamell chilis csokoládémártással), az akkor revelációnak bizonyult. A semleges hal talán kevésbé hálás "platform" a csokis mártáshoz, mindenesetre itt nem éreztem a kombináció létjogosultságát: bár az egyes elemeket sikerült kiváló állagúra elkészíteni, az ízek szétálltak a tányéron. A híg mártás túl "egyszerűen" csokis ízű volt, a céklával nem lépett kölcsönhatásba. Utóbbit tán célszerű lett volna püríteni és esetleg valami kontrasztot adó állagban (chips?) is elhelyezni a tányéron.
A desszertben újra előkerült a csokoládé, rögtön kétszer (csokoládé kétszer). Örültem neki, hiszen imádom a csokit, de egy gyümölcsös-könnyű desszert talán jobb lett volna lezárásnak. Az alul található pudingosan remegős állagú és meglehetősen édes fehér réteg nem túlzottan tetszett, annál jobb volt viszont az étcsokis, tömény, de mégsem egyhangú felső szekció.
Nehezen tudom hová tenni magamban ezt az ételsort. A Spazio stábja nyilván meg szeretett volna mutatni valamit, amit a hétköznapokban nem tudnak és akarnak produkálni, ez az apróbb hiányosságok ellenére sikerült is. Nem tudom, az ilyen vállalkozásnak van-e értelme, legalábbis vannak kétségeim. Viszont hál'isten a mostani szakácsok (és a korábbiak is) bőven túl vannak azon a szinten, ahol még kihívást jelent egy hús vagy tészta normális elkészítése, vagyis a hétköznapok barátságos árfekvésű étkezései során nehezen csalódhatunk ebben a pöpec berendezésű helyben.
(látogatás időpontja: 2011. XI. 24)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése