A Big Green Egg japán tradíción (kamado) alapuló formájú, viszont hipermodern kerámiahéjjal ellátott amerikai grillező szerkentyű, ami remek hőtartása és kifinomult levegőszabályozása révén igen alkalmas lassú sütésre, párolásra és füstölésre is. Ára a képességeinek megfelelő, szóval feltűnése elsősorban a rózsadombi kertekben és a Balaton közvetlen közelében várható, legalábbis a közeli jövőben. Ezenkívül a forgalmazók reménykednek az éttermi konyhák érdeklődésében, ezért sok szakácsot is meghívtak a bemutatóra. A zöld tojásokat a mexikói Monterrey-ben gyártják (itt nyert egy hete WTA versenyt Babos Tímea, vivát!) és a nyári grillbajnokságon jól szerepelt velük a "gyári" csapat.
Aznap estére alaposan lehűvösödött az idő a pár napja érkezett tavaszhoz képest. A Big Green Egg hazai forgalmazójának legénysége az utcán sütött-füstölt és didergett, míg a vendégek (séfek, tanácsadók, szakírók és néhány hozzám hasonló gasztroléhűtő) a benti melegben pezsegtek. Először Ehranhoz csapódtam, de ő nem mutatott be a társaságában levő egyik csinos hölgynek, így egy darabig egyik lábamról a másikra álltam, majd találtam egy ismerős séfet. Gyöngyösi Jánossal később a Bock Bisztró csapatának asztalához telepedtünk (megérkezett Muskotály küvé is) és kezdődött a kényeztetésünk.
A szárnyasmájparfé körtecsatnival kellemes bevezető volt, az erősen fűszeres-édes chutney érdekesen ellenpontozta a decens-vajas májkrémet (az utóbbi primerebb májas ízzel jobban tetszett volna).
Utána különböző gombákat (laska, szegfűgomba és még valami, nem ismertem fel) kaptunk tarhonyával, az egyszerű fogás minden elemében jól sikerült. Korhely halászlé néven nagyjából tradicionális ízvilágú, belsőségeket tartalmazó halászlé következett leheletnyi tejföllel és hajszálvékonyra szecskázott citromhéjjal. Finom volt, bár én másként ismerem a korhely halászlevet.
A főétel (bárányszivar, bab, kolbász, fülszalma) sok jóízű elemből állt össze egy szórakoztató fogássá, amiben fülszalmára nem emlékszem, ellenben akadt a tányéron gyöngyhagyma és egy darabka egészen kiváló hurka is. A záró fogás (desszert) (hagymatatin kecskesajttal és sültpaprika-vinegrettel) nem volt ennyire kedvemre való. Tudom, divatos szeretni a pikáns sajt/(nagyon) édes valami párosításokat, de hát mit tegyek... némi nosztalgiával gondoltam az Atakám kiváló somlói galuskájára...
Az étterem remekül méretezte volna az adagokat, ha csak ennyit ettünk volna. Viszont az ételsor végére elkészültek a grillezők is az utcán. Megérkezett a kiváló marhaoldalas, a hajszállal kevésbé kiváló, de még szaftos hátszín és az újabb hajszállal kevésbé kiváló sertésoldalas. Megállapítottam, hogy eztán se leszek az amerikai ízvilágú oldalasok szerelmese, még mindig édesanyám lassan sütött, édeskés pácokat/mázakat nélkülöző gyártmánya a kedvencem. Ennek ellenére, kitartó szakmai érdeklődésem okán jelentős mennyiséget kóstoltam a zöld tojásokban sült-füstölt termékekből. Később csirke is készült, francia, feketelábú. Ez is jó volt és - hasonlóan a hátszínhez - kevésbé grillezett jellegű, mint ahogy Móricka (Hapci) a grillezést elképzeli.
A végére úgy éreztem magam, mint Ká, egy varacskos disznó elnyelése után... szerencsére másnap nem hívtak gasztronómiai bemutatóra... pedig kiváló promóciós szakember vagyok, mint fentebb látható... legfeljebb azon kell aggódnom, meghívnak-e legközelebb...
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése