Déli szélben

Most a gasztronómiai témák iránt érdeklődő olvasók szíves elnézését kérem, horgászat következik. Lehet, hogy lesz rá példa a jövőben is, ez bizonytalan, mint maga a világ, és ebben a kérdésben én.

Operetthorgásszá váltam az utóbbi években, nemhogy hajnalban nem indulok sehová, gyakran a kora délután is kihívás. Sok oka van, a legfontosabb valószínűleg az, hogy egyre kevesebb a számomra kedves vizekben a hal, és egyre inkább sajnálom őket elvinni. Kicsi (méreten aluli) halakat sose vittem haza, jó 10 éve a nagyokat (pl. 3 kiló feletti süllő) is visszateszem, aztán az utóbbi években eljutottam oda, a kettő közötti tartomány is gond. Elvigyem vagy ne vigyem? Miért kell nekem megölni egy halat? Ez egy horgásznál már beteges állapot, lehetnék éppen vegetariánus is, de van egy bökkenő: szeretek halat enni. A másik bökkenő az, hogy a horgászat valahol zsákmányszerzés, legalábbis hozzátartozik a kissé primitív boldogság, hogy hazacipelem a halat és otthon örülnek neki. Nálam ez is bonyolult lett, mert nem haza cipelem, hiszen Kamilla nem örül neki; így a szüleimhez szoktam vinni, ha van mit.
A fent vázolt problémákra jó megoldás, ha nem fogok semmit, ilyenkor nem kell vívódni és hamar elmehetek vacsorálni egy jobb-rosszabb vendéglőbe...

A déli szél gyengíti a Dunán mostanában amúgy se hatalmas fogási esélyt. Az egyik rácalmási kőgátra készültem, de Ercsi határában már morfondírozom, milyen lesz állni a ruganyon és szembedobálni a széllel, miközben a hullámzás alulról veri a köveket. Milyen is? Szar. A 400 forintos benzin fölös pocsékolásáról nem is szólva. Az Ercsi és Adony közötti néptelen szakaszon kövezésekkel csipkézett part található, így hirtelen impulzustól vezérelve lefordulok a 6-osról egy földútra, ami némi tekergés után véget ér. Előttem kukoricás tarlója, azon túl a Duna. A kukoricán átvágva öreg partvédő kövezéshez érek. Horgászásra érdemes vízmélység nincs, délnek fordulok. Enyhén szakadt part következik, majd újabb kövezés, ami nem látható antik (1978-as kiadású) térképemen. Örömömre nem látok le a víz mélyére, még nem töltődött fel teljesen. Ez nagy szó, a Budapesthez viszonylag közeli helyeken már alig lehet olyan követ találni, ami ilyen rekord kisvíznél is ad reményt süllőre, ráadásul egyre több, korábban ígéretes helyen ütközhetünk a vízművek vagy új földesurak különféle tilalmaiba.

Még teljesen világos van, meghúzom párszor a gumit, semmi. A helyet megjegyzem, tovább bóklászom. A kövezés ellaposodik, a végét már iszap borítja. Folytatás belátható távolságban nincs, így visszatérek a 20 méteres kecsegtető részre. Lassan sötétedik, a déli szél fúj, de itt kevésbé zavaró, mint a mederbe merőlegesen benyúló ruganyokon. A vízfelszín élettelen, a küszök nem mozognak. Úgy tűnik, megritkultak a küszök, pedig a süllők nem turisztikai céllal látogatják a kövezések menti változatos áramlásokat, ők enni szeretnének. Ha nincs mit, nem jönnek oda. Húzogatom a gumikat, aztán a wobblereket, semmi. Felszíni rablás sincs, de ezt már megszoktam, 4-5 estét el lehet dobálgatni bárhol, mire egy árva süllőpuffanást hall az ember. A kövezés felső végére állok, ahol az áramlás ráhúz a kövekre, kissé lejjebb pedig visszaforgót képez. Ez a legjobb hely, persze, nem novemberben, de még elég meleg a víz, beállhatnak a halak az erős sodrásba is. Az igazán lelkiismeretes ellenőrzés elmarad, pár eseménytelen húzás után jókora fecskefészket dobok. A kibogozást esélytelennek látom, levágni sincs kedvem, a pillanat alkalmas hazamenni...
A bogot otthon se sikerül kioldani, megkurtítom a madzagot. Szerencsére nem vagyok közismert mesterhorgász, hogy jó pénzért szépeket meséljek kutyaütő termékekről. Így aztán leírom, a Berkley Whiplash fonott zsinór vacak, pedig az egyik legdrágább a piacon. Literszám hozza fel a vizet és minden áldatlan este dobok vele legalább egy gubancot, amit nehéz kibogozni, mivel a zsinórnak semmi tartása nincs. A zsugoriságom az egyetlen, ami egy éve az orsón tartja, ugyanis kb. 7 rugóba került a tekercs. Azért valószínűleg jó valamire, pl. nádi pontyozásra vagy gyöngyfűzésre, de a pergetőknek jobb óvakodni tőle.
A komoly horgászírók történeteiben mindig vannak nagy halak és/vagy nagy tanulságok. Sokat kell még csiszolódnom, hogy komoly horgászíró legyek, s nem biztos, hogy ambicionálom ezt... tehát várható még tőlem "elmentem horgászni - nem fogtam semmit" típusú történet... déli és más szélben, esetleg szélcsendben.