Budavári Borfesztivál 2010

Tavaly kihagytam az őszi borfesztivált, 2 éve pedig betegen voltam a Várban. Idén se éreztem túlzott késztetést, a rendezvény erősödő lehúzó jellege (2300 forintot fizet a látogató, a borász pedig közel nettó 400 ezret egy házikónyi helyért) és az esti zsúfoltság egyre inkább taszít, ráadásul tele van már a tálalószekrényünk kóstolópoharakkal. A mérleg másik serpenyőjében leginkább az ismert séfek ismeretlen ételeinek (A Csirke Osztrigája) megkóstolása és 3 db ingyen belépő billegett. Vasárnap délután rövidnadrágosra váltott az addig rettenetes idő, ez adta a döntő lökést a villamosra és buszra szálláshoz.


Először jókat ettem Litauszki Zsolt és Kachnics István jóvoltából, majd körbesétáltam a területet. Túl sok újdonságot jelentő nevet nem sikerült felfedeznem, igazán kicsi termelők borai inkább a közösségi standokon (pl. Tokaji Bormívelők Társasága, Balatoni Borkultúráért Alapítvány) jelentek meg. Elég nagy volt a zsivaj, két színpad is működött a fesztiválon a multikulturális örömszerzés jegyében. Egyes borászok erre még ízléses (Janus) vagy ízléstelen (ZIB = Zwack Izabella Borválogatás) saját zeneszolgáltatással is ráerősítettek...


Kóstolgatni kezdtem, közben megérkezett Balázs barátom is. A standok többségén a "kóstolómennyiséget kérek!" szöveget nem óhajtották megérteni, vagyis feltehetőleg a lejmolás eufemisztikus formulájának tekintették, így aztán féldeciket-deciket iszogattunk, közös pohárból. Túl sokat nem kockáztattunk, a Kikelet (Váti) és Balassa (Betsek) furmintok jók voltak, hasonlóan a Szeleshát K 2 kékfrankosához és Nomád merlotjához. Ittunk jó Ferenczi pinot-t és küvét, Luka Enikőről viszont lemaradtunk, ő viszonylag korán futólépésben távozott. Meglepett a balatonfelvidéki 2 HA birtok Tabunello nevű - Sangiovese szőlőből készült - bora fűszerességével (és árával), valamint a Gál pinot rozé, elsősorban árával. Végül kikötöttünk a Szentesi József és Ráspi által közösen bérelt házikónál, megkóstoltuk Ráspi kékfrankosát és fantasztikus zweigelt válogatását (Electus), majd Szentesi érdekesen vörösborszerűtlen pinóját és az Orsolya Pince két remek borát (kékfrankos és 2008). A továbbiakra nem emlékszem...


A bevásárlás se maradt el, sajnos, Balázs elég szépen begyűjtött palackos vásárfiát, el is szakadt a szatyor, de aztán úrrá lettünk a nehézségeken. A végére még terveztünk egy tokaji édes kört, de 11 óra körül mindenhol pánikszerűen bezártak, a maradék jegyeinket alig sikerült elvásárolni. Kissé már megfáradtunk, de még segédkeztünk az egyik kiállítót képviselő szimpatikus lányoknak lecuccolni a hátsó kijáraton. Végezetül kaptunk egy finom ingyen kenyérlángost a Szittya Pita főnökasszonyától (köszönöm, Enikő!).