Másfél évi működés után kiderült, ketten nem teljesen találták meg a számításukat: ők azok, akiknek a kezdőbetűi eltűntek az első névverzióból. Idén a faszbukoldalról tűntek el Alessandro és Davide fotói, a konyha parancsnoki posztjára egy másik Alessandro, A. Arena érkezett. Ezzel lezárult a Da Mario életének első fejezete - mi, nézők, megint szegényebbek lettünk egy álommal.
Természetesen a séf és a cukrász távozása nem tesz tönkre egy jó éttermet, hiszen a Da Mario most is jó étterem. Legfeljebb annyira - az összes fővárosi pizzás olasz helyet meghaladóan - nem jó, mint amilyenben kezdetben reménykedtem.
Ha valaki szereti a pizzát, itt mindenképp egyen. High-tech fatüzelésű kemencét használnak és autentikus alapanyagokat, a pizzát "óvatosan" sütik - az is megkóstolhatja, aki nem kedveli a szenes foltokat. Nagyon drágának se mondható, legalábbis az évek óta kiemelkedő pizzás helyekhez (Il Terzo Cerchio, Pomo D'Oro, Toscana) viszonyítva.
A leveskínálat tartalmaz egyedi darabot is: a zöldborsókrémleves tintahallal (1600 Ft) érdekes párosítás, a tintahal lágy, puha, kontrasztként friss paradicsomkockák s némi roppanós hagyma szolgálnak. A kissé megtévesztő nevű vegyes tengeri ízelítő (antipasto caldo di mare, 2000 Ft) is egyfajta kiadós-csípős tengeri herkentyűs leves, tintahallal, óriásgarnélával, kétféle kagylóval, kissé trehányul megpirított (illetve meg nem kapirgált), de finom olívás pirítóssal.
Jók a húsok is, bár azt csak egyszer, a korábbi séf időszakában kóstoltunk. A házi tésztának ugyanis nehéz ellenállni, ha valahol készítenek ilyesmit, és még nem barátkoztam meg a "tészta, majd főfogás" olasz gyakorlatával (nem is tervezem). A rizottókat példásan készítik, legfeljebb annyi a probléma, hogy ebben a - főételnyi - adagban nehezen tud a rizottó nekem annyira érdekes lenni, hogy kitartson a lelkesedésem a tányér kiürüléséig. Ez történt a részben a rizzsel átforgatott, részben frissen rátett szőlőszemek és a kevéssé intenzív gorgonzola párosának esetében is (gorgonzolás-szőlős rizottó, 3000 Ft).
A Da Mario legnagyobb ütőkártyájának a pizza mellett a desszertfrontot (jelenleg egységesen 1000 Ft) éreztem, Davide Deligio szinte mindent élményszerűen készített. A kifogástalan tiramisu szerencsére már nem ritka Budapesten, házi profiterollal annál kevesebb helyen vacakolnak, a pillekönnyű tésztájú millefoglie szintén nem gyakori, az ikonikus szicíliai cannoli esetében pedig itt értettem meg, mit esznek rajta az olaszok.
Ehhez képest legutóbb a napi ajánlatban szereplő, sok kandírozott gyümölcsével lágy gyümölcskenyérre hajazó, szépen tálalt rikottás sütemény (dolcezza di ricotta) egynemű íze/édessége kissé csalódás volt.
Ha ennyiből következtetni lehet, Alessandro jól pótolja Alessandrót, míg Davide utódának megtalálása keményebb diónak ígérkezik. Mario továbbra is jól teljesít, és az alkalmazottként dolgozó felszolgálókra se lehet panasz, mindenki kedvesen és professzionálisan teszi a dolgát.
Konyha: 6.5 (jó)
Árszint: 3,5 (középkategória)
Ár-érték arány: 1.9 (minőséggel arányos árak)
www.damario.hu
(látogatás időpontja: 2012. X. 12, 2013. II. 2, II. 8, 2014. V. 16)
Bejegyzések
Én egyszer voltam társasággal, még az elsö gárda idején. Egyikünk sem volt elájulva, úgyhogy "holtvágányra" került.
VálaszTörlésElájulva mi se voltunk egyszer se, de én szívesen megyek a Da Marióba. Nem emlékszem olyan ételre, ami a korrekt szintet ne ütötte volna meg.
TörlésAz egyértelműen jobb fővárosi olasz éttermek jóval drágábbak és/vagy nem készítenek pizzát.