Borkonyha - születésnapi estebéd a Sas utcában

"Ehran" Laci ismételt noszogatása végre célt ért, a születésnapomra idén a Borkonyhát választottam...


Az étterem kicsike, vagyis csak abból a teremből áll, amit előtte sétálgatva kintről is jól be lehet látni. Mire megérkezem a parkolóházból, a többiek már átnézték az étlapot és a napi ajánlatokat. Atyám a rendelés előtt eldönti, hogy rosszul fogja érezni magát, és emellett végig kitart, hiszen következetes ember. A pincérünk eleinte próbál neki kedvet csinálni a különböző fogásokhoz, de erőleves nincs, ismerős étel sincs, drágaság viszont van (a főételek 3150 és 7150 Ft között helyezkednek el, közülük csak kettő olcsóbb számottevően 4000-nél), tehát a helyzet(e) reménytelen.
Vajat kapunk és háromféle kenyeret, mind finom és házi, a leginkább jópofa, fekete belű példány még gőzölög is. Picit csalódott vagyok, reméltem "séf üdvözlete" jellegű falatnyi valamit is, ez elmarad. Azért üdvözlöm magam, ha már a többiek a három levesből egyiket se kívánták meg: a bakonyi leves kaporral és mangalicaszűzzel (1750 Ft) érdekes kísérlet a "prózai" betyárleves magasabb szintre emelésére. A sokféle és egyaránt remek állagú "modern" apróság (szűzérmekockák, gomba, répa, szárzeller, cukkini, etc.) mellé talán még fajsúlyosabb-töményebb "hardcore" lé kellene, hogy hangos ovációban törjön ki a vendég.


Az étlap 7 főételét 5 ajánlat egészíti ki, két tételt ezek közül választunk. A Borkonyha kétségtelenül túl van azon a szinten, ahol még az a fő kérdés, hogy képesek-e a konyhán rendesen megsütni egy húst - inkább a párosításokon/textúrákon lehet elmerengeni. A vörösboros marhapofa túrógaluskával és krémes fehérrépával (3950 Ft) főeleme csodásan puha, minimális erővel vágható, de szerencsére nem esik át a túloldalra, vagyis nem kanalazható, struktúra nélkülivé szuvidolt paszta. A remek pecsenyeléből hajszállal többet is el tudnék képzelni a tányéron. A répakrém decens ízű, még felismerhető az alapanyag, de esetleg kellemetlen harsányságának nyoma sincs. Gondolom, kifinomult módszerrel (pl. tejszínben főzés) készülhetett. A másik kiegészítő, a szintén fehér és ízzel alig rendelkező galuska már nem ennyire eltalált, a puha hús és az éteri püré mellé valami ropogósabb és netán más színű elem jobban tetszene.
Nem akarom elvenni Ted Aprajev és Molnár B. Tamás kenyerét, nekik is élni kell valamiből, pontosabban nekik ebből kell megélni. Ezért a további főételeknél csak rövid megállapításokra szorítkozom. :)


A kacsamell vöröskáposztával (3750 Ft) magas minőségű alapanyagból, optimálisra sütött kacsájához kissé kilúgozott ízű káposzta társul. A másik, ajánlatból választott étel (házinyúlcomb kókusztejjel és sült gesztenyével, 4150 Ft) a kedvencünk, ez az utolsó szemcséjéig ízlik Kamillának, pedig nyúllal kapcsolatban vannak rossz emlékei egészen jó helyről is. Sárközi Ákos és stábja - az etyeki kollégával ellentétben - kifogástalanul megtisztította a nyuszit a zavaró hártyáktól-kötőszöveti elemektől, a gesztenye állaga kiváló (villára szúrható), a kompozíciót aszalt gyümölcsdarabkák (kajszi) is feldobják.


Két desszertet kóstolunk. A karamell mousse kávéropogóssal és málnafagylalttal (950 Ft) minden része remek. A mousse-ból kicsorduló, intenzíven sós mártásról - pontosabban az intenzív sósságáról - talán le tudnánk mondani, bár tudom, divat az ilyesmi, tehát valószínűleg csak paraszt vagyok, ha annyira nem lelkesedem az édes/nagyon sós párosításért.
A másik desszertről azt írta egy hölgy a Borkonyha faszbukoldalán, hogy élete meghatározó (desszert)élménye volt. Ezt nem hagyhattam ki... de nálam megmaradt az élen M. R. Vieira egyik csokis kompozíciója, valamint Fekete Antonio második verziójú csokoládétortája az Aranyszarvasból. A sok elemből, képzőművészeti gondossággal felépített keserűcsokoládé textúrák (1950 Ft) akkor bukik el, amikor ráöntik a forró csokoládét, és az elébb behorpasztja, majd eltünteti az étcsokoládé félgömböt, ami a gyümölcsfagylaltot rejti. Ezen a ponton szerintem elvérzik a koncepció, változatos színű, állagú és hőmérsékletű csokielegy marad a tányérban, amit persze, jó érzés kikanalazni, de a varázs és az elemek külön kóstolgatásának lehetősége nagyjából elvész.

Egy leves, négy főétel, két desszert és egy üveg Weninger Sopron (éttermi értelemben jutányosan, 4200 forintért adják) elfogyasztása után a számlánk 26000 Ft. A kiszolgálás végig precíz és barátságos, az adagok nem miniatűrek, tehát egyrészt szerethető a Borkonyha. Másrészt ár/érték alapján nem érzem annyira nagy dobásnak a helyet, mint amilyen tán a nyitás évében és tavaly lehetett. A középrétegtől - ez mi lennénk - alighanem az úribb szférák felé kacsintanak a tulajdonosok.

Konyha: 7.5 (kiváló)
Árszint: 4 (felső középkategória)
Ár-érték arány: 1.9 (minőséggel arányos árak)
www.borkonyha.hu
(látogatás időpontja: 2012. XII. 1)

12 megjegyzés:

  1. Azt sajnálom, hogy apukád csalódott, de örülök, hogy Nektek azért bejött a dolog. Az árakról meg tudod jól, hogy ilyen minőségű alapanyagokat - főleg ekkora méretben, Te is írod, hogy nem falatnyi adagok -, ezzel a technikával, és ekkora csapattal nehéz ennél nagyon olcsóbban adni, még emlékszem a számításodról a 6000 Ft-os pörköltről. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó volt, csak vártam valami "best buy" érzetet, főleg a tőled származó infók alapján - ez elmaradt.

      Törlés
    2. Boldog új évet és jó éttermi élményeket kívánok jövőre! :)

      Törlés
    3. Remélem, azért még idén is eszem jókat... :)
      Boldog új évet!

      Törlés
    4. Izé, érted Te, csak nekem nagyon egybefolyt az a két nap, minimális alvással. :)

      Törlés
  2. Boldog szülinapot és szuper halászlékban gazdag új esztendőt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!
      Halászlevet talán készítünk együtt is, ki tudja.

      Törlés
  3. Fogunk.Jól áll a dolog, már sok mindent elintéztem, van hely, lesz friss, élő hal, tiszai és a tóról is, jó paprikák, hagymák be tudnak mutatkozni, lesz kemence a nagy kenyér ütéséhez, pék, aki a tápai kenyeret megsüti nekünk, az illő bort is intézem és lesz egy-két meglepetés is.
    Úgyhogy, körülbelül április végén nagyon nagy szeretettel várlak Szegedre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klassz lesz, remélem, nem esik egybe az áprilisi egyetemi kiállításommal (április 26-28).

      Törlés
    2. Jó, majd kikerüljük azt a hétvégét, ha lehet.
      Azért se könnyű, mert a pontytilalom előtt meg kell fogni a halászoknak a halat, de ha belemegyünk a májusba, úgy a hal sokáig lenne a bárkában.
      Ha korábban főzünk, esetleg túl hűvös lenne a szabadtéri bulihoz.
      De remélem, ideálisan alakul, és Te is ráérsz.
      Képzeld, a Maty-éren 8-9 kilós csukákat fogtak a napokban, lehet váltok egy jegyet. A Tisza most nagyon üres, süllő nincs. Kikötői 1-3 kilás csukákkal vigasztalódtam, míg be nem fagyott.
      A Maty éredekes módon nem jeges.

      Törlés
  4. Nagyon boldog születésnapot! :) A Borkonyha kapcsán: nyitás óta folyamatosan járunk (nagyképű vagyok, de félévente elmegyünk kb) és permanensen kiváló a szint. Az árakkal kapcsolatban meg úgy vagyok, hogy az alapanyag eleve komoly tétel lehet, plusz a többi költség... Na mindegy, nem megyek bele, remélem idén is megengedhetünk még magunknak legalább egy látogatást náluk. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy elnézem Matolcsyt, szinte biztos, hogy pár éven belül naponta vacsorálunk ilyen és jobb helyeken. :)

      Törlés