Vízivárosi vacsorák

Az utóbbi hetekben többször a címben említett városrészben költöttem el a vacsorámat, miközben hazafelé autóztam a Római Teniszakadémia versenyéről vagy éppen teniszezés után. A hazai gasztronómia véleményformálói által sokat ajnározott, de pici adagokkal operáló és drága Csalogány 26 helyett a környék más lehetőségeit próbáltam ki.


Felsővásártér, 1785 (a későbbi Batthyány tér)
Forrás: www.hu.wikipedia.org

A Polo Pub számomra kissé rejtélyes hely. Az Index éttermes topikjaiban Edmond Dantes néven író ínyenctársam sokszor dicsérte a Polo konyháját, ennek hatására tavaly nyáron már tettem ott egy látogatást, de nem vidultam fel. A tökkrémleves, a sztrapacska és a palacsinta egyaránt erősen középszerű volt, az emlegetett különlegesen szívélyes vendéglátást se tapasztaltam. Egy alkalom nem elég a véleményalkotáshoz, így nemrég újabb kísérletet tettem.
A pincér hamarosan megérkezett a rövid étlappal, bablevest és rostonsült mozzarellát választottam. A bableves tartalmas volt és ízes, állaga főzelékszerű, az "alkatrészek" eléggé szétfőttek benne. Ez nem zavar különösebben, de sokkal jobban szeretem Kamilla otthoni, bővebb levű-könnyedebb verzióját. A mozzarelláról túl sok jót nem lehet mondani, igaz, rosszat se: abszolút érdektelen volt, egy halom szecskázott, ízesítetlen saláta (fejessaláta, répa, uborka, hagyma, paprika, paradicsom) tetejére pakolva. Kíváncsiságból rendeltem egy somlóit is. Ez nagy és pozitív meglepetést okozott, hiszen a szükséges összetevők mindegyike megtalálható és megfelelő arányú/minőségű volt benne, amit nem sok budapesti somlóiról mondhatunk el (sőt, a vidékiekről se). Így némi keresgélés után találtam valamit, amiért kifejezetten érdemes beülni a Polo Pubba. A somlói emlékeim szerint 900 forintba került, így sokkal jobb éttermekben se minősülne kirívóan olcsónak.
Töprengtem a Polo Pub viszonylagos népszerűségének kulcsán, hiszen ez a konyha minősége és az ár/érték arány aligha lehet. Láttam, a tulajdonos hölgy rendkívül kedvesen elbeszélgetett minden asztalnál a törzsvendégekkel, akik között ismert arcokat fedeztem fel, pl. Jolsvai András újságírót. A vacsorám befejezésekor pedig Kulcsár Győző jött ki a belső helyiségből egy nagyobb társasággal. Vagyis ismert arcokat és kedves fogadtatást jócskán találhatunk itt középkategóriás árakon, kulináris élményeket talán célszerűbb máshol keresni.
Bő 10 napja egy barátom megkért, ugorjak be helyette párost játszani az Árpád híd közelében fekvő Erdért pályán. A tenisz este 8-kor ért véget, megruháztak minket és megéheztem. Picit sétáltam a Bem rakparton kiülős helyet keresgélve, a Belga Sörözőre esett a választásom. A széles kagylóválaszték fogott meg elsősorban, meg az, hogy a Dunaparti Matróz Kocsma nevű intézmény étlapján nem sikerült szimpatikus édességet felfedeznem. Így lerogytam a Belga teraszának egyetlen szabad asztalkájához és rendeltem fél kiló feketekagylót a legegyszerűbb, fehérboros-fokhagymás módon (á la Mariakerke) elkészítve. Ráhangolásnak kértem egy pohár Floris márkájú, meggyes flandriai búzasört, jólesett.
A szép adag és finom kagyló némi meglepetésemre sok lével érkezett. A lében a kagylók között ress póréhagymadarabkák úszkáltak, de sokat nem tettek hozzá az ételhez. A "leves" sajnos nem tetszett, mivel primer alkoholos-kesernyés íze volt, jelezve, hogy nem valami remek bort használtak a rövid főzéshez. Jobb lett volna alaposan beforralni és tálaláskor éppen csak átforgatni benne a kagylókat. Azért kikanalaztam a cuccot és elrágtam mellé két szeletkét a rettenetes kenyérből készült, eufemisztikusan pirítósnak nevezett, de inkább csak kiszáradt vacakból.
A belga csokitorta még menthette volna az összképet, de nem így történt. A nagyon tömény sütemény langyosan érkezett a kánikulában, mellé valami sajátos megfontolástól vezetve banánt és grillázsmorzsákat adott a szakács a barack- és fagylaltszezon közepén. Nem vagyok túl válogatós, természetesen ezt is eltüntettem, majd kifizettem a Polo Pubéhoz hasonló nagyságrendű, háromezerpárszáz forintos nyugtát. A kocsi felé sétálva erős nosztalgiával gondoltam egy jó pizzából és bármilyen olasz sütiből álló, pl. a közeli Pizza Marzanóban kihagyott vacsorára.
Azért a Vízivárosban nem csak enyhén frusztráló gasztronómiai élmények érhetik az embert, és ehhez nem is kell zsáknyi pénzt elkölteni. Ettem néhányszor mostanában a Mandragórában, de erről majd külön posztban számolok be...