In memoriam Porcukor

Időnként addig halogatom, hogy írjak egy kedves helyről, amíg bezár. Ilyenkor lelkifurdalásom van - pár vendéget talán én is "küldtem" volna oda, és picit tovább húzzák. Az érem másik oldala az, hogy irtózom a promóciótól, így budapesti helyről csak számos látogatás után írok. Egyértelműen pozitívat pedig csak akkor, ha meg vagyok győződve róla, hogy az olvasó is jól érzi majd magát ott.
Sajnos az újbudai Porcukor sütiválasztéka - különösen a tavaszi, utolsó hónapokban - annyira szűkös volt, hogy cukrászdának csak erős megszorítással lehetett nevezni. Egy étteremben nem zavar, ha csak öt főétel van, ha azok alapanyagban/műfajban változatosak. Ha viszont egy cukrászdában összesen négy-öt tételből áll a választék, ráadásul zömmel a "csokitorta" néven összefoglalható műfajból, az valószínűleg csak a hozzám hasonló fanatikusoknak vonzó.


A Porcukor csokitortái igen remekek voltak, így a Szent Imre kórház pályáján megejtett teniszek és édesanyám szemészeti kezelései után tavaly gyakori vendég voltam. Legelébb a csodásan szaftos és intenzív ízű Guinness csokitortára emlékezem. Aztán a mascarponés mennyei csokitortára. Ne feledkezzünk meg a Brooklyn blackout tortáról se, és Marci kedvencéről. Az utóbbi, liszt- és cukormentes darab leginkább egy kiváló brownie-ra hajaz.


Érdekes kérdés, hogy mi ítél sikerre vagy bukásra egy igazi anyagokból jó süteményeket készítő, így nem olcsó új(hullámos) cukrászdát. A 6-800 forintos ársávban még eladható a minőségi sütemény, erre van példa Budán is, például az Asztalka, az Édesem, vagy a Dolcissima. Ezek a látogatottság alapján sikeresnek tűnnek, bár az Asztalkában pont az írásom után változott a tulajdonos. A Porcukor vesztét a szűk kínálat mellett tán az eldugott helyszín (a Tétényi út párhuzamos mellékutcája) és a nem különösebben vonzó enteriőr okozta, meg az, hogy a tulajdonos nem jutott el odáig, hogy alkalmazottat fogadjon a pultba.


Akárhogy történt, a Porcukor Marcsikája készíti az egyik legjobb sajttortát is Budapesten. A cukrászda faszbukoldalának információja szerint a sütemények továbbra is rendelhetők, illetve két helyen (Toldi mozi és Massolit kávézó) kaphatók.

Budapest XI., Tétényi út 7/a.
(látogatás időpontja: 2014. VIII. 1, VIII. 25, 2015. V. 12, VI. 2, VII. 10, X. 6, X. 15, XI. 3, XI. 4)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése