Bruno & Bruno - 67 ok a gasztropláza meglátogatására

Úgy gondoltam, hogy a nem éppen sikeresnek tűnő, lakásunktól pár száz méterre levő Hegyvidék Központ új étterméről én írok majd elsőként. Infóim szerint a székesfehérvári 67-et is tulajdonló gazdája soft openingre készült, vagyis nem tervezte mindjárt az első napon, illetve nyitás előtt megvendégelni a Fővárosi Ingyenevők Társaságának (FIT) illusztris tagjait.
De Hapci tervez, Ted Aprajev végez. Amikor a nyitás után pár nappal leültünk a teraszra japán vendégem társaságában, már ott volt ő is. A Dining Guide fokozott jóindulata a fehérvári menedzser iránt gyakran tetten érhető. Így esett, hogy mire másnap megkóstoltam a túrógombócot, már megjelent egy szép, pasztell TA-írás a valóban kitűnőnek ígérkező étteremről, ami a rejtélyes Bruno & Bruno nevet kapta.


Tehát Bruno kétszer. Letisztult, csicsamentes, magas beltér aránylag egyszerű bútorokkal, plasztik, de minőségi székek a teraszon. Ha nem lenne nekem k***ára mindegy az éttermek enteriőrje, azt mondanám, tetszik. Szily László barátnője volt az egyik dizájner (akit a tulajdonosa egyszerűen a nőjének nevez, de ez mellékszál).
A pincérek kiválóak. Még nincs angol étlap, így japán bizniszbarátomnak el kellene mondanom az ételek alkatrészeit angolul, amihez a meleg miatt semmi kedvem. A felszolgálónk jól boldogul, csak a báránycsülköt kell közösen megalkotnunk angolul. Ilyenkor sokat segít, ha valaki ismeri a Genesis "The Lamb Lies Down on Broadway" c. lemezét...


Bárányt persze nem rendelünk, egyrészt drága, másrészt fenének van kedve csülökhöz, amikor megdől a napi hőmérsékleti maximum. A hideg levesek annál jobban esnek. Először is a vichyssoise, amit képtelen vagyok elég fhanszijjául kiejteni. Aztán a meggyleves tejfölfagylalttal. Az előbbire azt mondja az elég gurmé japán úr, hogy kiváló - nincs pofám belekóstolni. A gyümölcsleves meg olyan, mintha a meggyből önsúlyától csurgott volna ki a lé; édesanyámnál szoktam ilyet kapni, amikor valami meggyes süteményt készít és magozás után lecsepegteti a meggyet.


Mangalicát és kacsát eszünk a levesek után, ezek a közepes árfekvést (3500 Ft környéke) képviselik az étlapon. Hirohata úr szerint a rosé mangalicaszűz bakonyi krémmártással, erdei gombákkal és tönkölybúza-rizottóval a legjobb disznóhús, amit valaha kóstolt. St. Andrea pinót választottam neki mellé, állítólag csodálatosan harmonizálnak. Már látom magam maszter of vájnként... de mégse...
Nagyon finom a rosé barbarie kacsamell zöldalmás burgonyagratinnel és körtével is. A hús inkább picit szürkés, mint vakítóan rózsaszín, de kifogástalanul szaftos és puha. Az adagok elégségesek/bőségesek, a köretek szellemesek, különösen a karpaccsóként vágott körte tetszik. A gratent szaftosító almalemezkéket nehezemre esik felismerni.


A desszerteket ezer pénz körül mérik, a levesekhez hasonlóan; két 67 madártejet kérünk. Ezt majdnem kóstoltam Székesfehérváron, a madártejek országos élmezőnyébe (Olimpia, Kistücsök) tartozik. Tehát van benne sok valódi vanília, a szigetecskét formázzák, leginkább bemohásodott ufónak tűnik. Az állaga közelebb áll az otthonihoz, mint Takács Lajos hungarocellesebb hatású megoldása. A tetején levő pisztácia ízlés dolga, nekem nem hiányozna, ha nem lenne, vagy más lenne helyette.


Jattal együtt 14 rugót fizettem. Fel kell kötni a felkötnivalót a szinte szomszédos, alig olcsóbb Szervusznak, de a tágabb környék ritkán megtelő jobb éttermeinek is komoly kihívást jelent a fehérvári betolakodó vendéglője, ha tartani tudják ezt a szintet és árszintet. Nagy kérdés, hogy az elég kihalt minipláza mennyire vonzó célpont az ínyenceknek, nem tennék nagy tétet a sikerre. Mi még fogjuk növelni a bevételt, különösen, ha lesz idővel ebédmenü(féle) is.

Budapest XII. Apor Vilmos tér 11-12.
(látogatás időpontja: 2013. VI. 19, VI. 20)

3 megjegyzés:

  1. Isteni, Hapci, kösz....:)

    VálaszTörlés
  2. Érdeklődéssel olvastam a beszámolót, annál is inkább, hogy a Bruno és Bruno az egyik legjobb 2013-as felfedezésem volt. Egy ponton korrigálnék, a Szervusz lényegesen olcsóbb hely, más a műfaja is, inkább igényes gyorsétterem-kifőzde. Nekem nagyon tetszett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olvastam, nekem tavaly nyáron úgy tűnt, hogy a két hely közötti különbség az árakban jóval kisebb, mint a minőségben.
      Azóta helyükre kerültek az arányok, a Szervusz árai nem változtak/kissé mérséklődtek az első hónapokhoz képest, a Bruno pedig kicsit emelt.

      Törlés