XIX. Nemzetközi Kadarka Borverseny, Kiskőrös

Múlt pénteken a kiskőrösi István Borházban sokadszor rendezték meg a Kósa Gyula ötlete alapján elindult kadarka versenyt.


Támogatóként jelentem meg, a metszőollóim kipakolása mellett kicsinyég kóstolgattam is. A pár évvel korábbi benyomásaimhoz képest határozottan emelkedni látszik a benevezett borok színvonala, valamint markánsabban kadarkásak (könnyű-fűszeres-gyümölcsös-silleres) lettek a tételek.


A Frittmann János elnökölte zsűri 12 aranyérmet és 74 ezüstöt osztott ki, a nagydíjat némi meglepetés(em)re egri versenyző, a Besenyei Borház nyerte 2011-es borával. A második Mészáros Pál (Szekszárd) 2013-as Leányvári kadarkája lett, míg a harmadik helyet az előzőektől némileg elütő stílusú, markánsabban alkoholos Bock kadarka (2012) szerezte meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése