Budai Gesztenyés - kedv és remények újratöltve

A Budai Gesztenyésben 2010 őszén, a nyitás után pár hónappal jártunk. A "változatos" konyhai produkcióra némi jóindulattal 5 pontot adtam. Bár Hapci nem a Mislen vagy a Gó(e)mijó, a Google maga felé hajló mellső végtagja miatt könnyen előkerül az írásom, ha valaki az étteremről keres infót. Ezért vagy másért, az étterem lelkes vezetője többször is invitált, hogy szemlézzem újra az éttermet. Ehhez nem fűlött a fogam, viszont egy téli tündérhegyi kirándulás után a Gesztenyésben kötöttünk ki Kamillával. A leves + desszert kombóra limitált étkezés határozottan jobbnak bizonyult a korábbinál. Január végén rábeszéltem atyámat (akit még a helyet Gesztenyéskert néven működtető előző stáb üldözött el egy borzalmas borjúpaprikással) egy ebédmenüre, az is rendben volt.
A júniusi kánikula egyik vasárnapján Budakeszire autóztunk estebédelni...


A hatalmas sátor alatt 2-3 asztalnál ülnek, a pincér tájékoztat, hogy a grillről már nem lehet rendelni. Az étlapon néhány étel szerepel a régiek közül, többek között az ominózus vargányás szűz is (ez volt a majdnem ehetetlen tétel 2010-ben). Gonoszul arra készülök, hogy összehasonlítás céljából kirendelem, de édesanyám megelőz, neki megtetszik újfent (nem emlékszik túl jól, hogy hol és mit evett).


Atyám csak levest és desszertet kíván, így tányérnyit kér a tárkonyos bárányragulevesből (890 Ft). Az adag szép nagy, bőségesen van benne finom, puha hús és finom, az optimálisnál kissé puhább burgonyagombóc. A gyümölcskrémlevesem (700 Ft) olyan, mint otthon, a málna mellett vélhetően van benne eper is. A jelentős mennyiségű, apróra vágott menta kellemesen kompenzálja az édességét.


A szűzérmék tejfölös vargányával, házi burgonyafánkkal (2850 Ft) szerencsére egyáltalán nem hasonlít a korábbi kivitelre. A hús ezúttal tényleg szűzérme, kellemes állagú, nem szétfolyó vargánya van mellette és remek burgonyafánk. A rozé kacsamell narancsvirágos szedermártással, puliszkával (2950 Ft) gyengébb pontja a főelem: a kacsa túlment a rozé fokozaton, de még nem száradt ki. A mártás intenzíven szedres és nem túl édes; a puliszka kívül ropog, belül krémes.
A főételek adagjai nem hatalmasak, de nem is szűkösek; az általam kedvelt 3 fogásos étkezéshez ideálisak.


A vargabéles másképp (850 Ft) a Bock Bisztró-módit követi, vagyis a túrókrém-cérnametélt egyveleg nincs átsütve. Nem én rendeltem, de nagyon szeretem az ilyet; szegény mamámat gyakran bosszantottam azzal, ahogy igyekeztem a vargabélesét még félkész állapotban felfalni. A krém meglehetősen kötött, talán lehetne picit lazítani. A porció kiadós, tányérnyi leves után, második fogásként jó választás.


A szezonális ajánlatban található desszert (vaníliás rebarbara eperrel, 850 Ft) kevés ropogós tésztával ellenpontozott gyümölcskoncentrátum, kellemes a nyári hőségben. A "filézett" narancscikkek nem túl szépek rétegként rakva, esetleg lehetne töprengeni azon, hogy a narancs hab formájában jelenjen meg a tányéron. Azért van a tányéron hab, valamilyen átmeneti alapanyagból készült műtejszínhab, aminek nem örülök igazán, bár közel se olyan taszító, mint a teljesen növényi alapú, csak robbantással lebontható rémségek.

Az apróbb kifogások ellenére ez már bőven visszatérésre késztető teljesítmény, az árak is rendben vannak. Meg kell még említenem, hogy meglehetősen sokat vártunk az ételekre, ilyen esetben célszerű lenne valami falatkával (pl. a ház kézműves termékeiből) elterelni a vendég figyelmét. Távozásunkkor viszont kedves gesztusként kaptunk egy pici tégely levendulás eperlekvárt, amit másnap el is fogyasztottunk a reggeli sütemény mellé.



Konyha: 6 ()
Árszint: 3 (középkategória)
Ár/érték: 2 (minőséggel arányos árak)
www.budaigesztenyes.hu
(látogatás időpontja: 2012. VI. 17)

2 megjegyzés:

  1. Emlékszem, hogy a Gesztenyéskertes időszakban (2007-2008 táján) ettem ott egy frankó kakaspörköltet, meg arra is, hogy nem futottunk bele semmi fatális hibába, sőt bánkódtunk, amikor bezárt a hely. Ugyanakkor itt is le kell ellenőrizni az új stábot. (Annyi még, hogy az új tulajnak van egy étterme a Liszt Ferenc téren, de arra nem emlékszem melyik, viszont ezek szerint van érzéke ahhoz, hogy ne telepítse a drága belvárosi yuppie-kaját a kertvárosba. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is ettem korábban elég jókat, de sajnos pont akkor produkáltak 1-2 rettenetes ételt, amikor a szüleim is ott voltak, így hosszabb szünet következett.

      Törlés