Az Ízek Utcája és az Ország Tortája

Tegnap délután 5 óra tájban szerencsétlenségünkre az Ízek Utcáján óhajtottunk kicsinyég falatozni Kamillával az otthoni főzőcskézés vagy étteremlátogatás helyett. A Csalogány utcában leparkoltunk, majd megközelítettük a Clark Ádám tér és a Bem tér között húzódó rendezvényt.
Mikor kiértünk a rakpartra, először egy lángosos standba botlottunk. Alig páran álltak előtte. Bár szeretjük a lángost, úgy gondoltuk, biztos lesznek ennél izgalmasabb lehetőségek is, sétáltunk tovább a Bem tér felé. Aztán vissza a Lánchídig...


Szóval, nem akadt jobb lehetőség. Sőt, visszafelé már a lángosos előtt is vagy harmincan sorakoztak, mint minden más stand előtt is. A standok valami megmagyarázhatatlan koncepció szerint, blokkokba rendezve álltak, köztük hosszú luftok. Volt az egész útvonalon 1 kürtőskalácsos, 1 kenyérlángosos, 1 halászleves, tán 2 lacikonyha és mintegy 3 Zsanna Manna. Meg számos kézműves lekvár és szörp, kevés sajt, sok pékáru. Az Ország Tortáját (kecskeméti barackos kölestorta) egyetlen helyen árulták, ott voltak legtöbben, szinte már annyian, mintha ingyen adták volna. De nem, pénzért (450 Ft) adták.
Így esett, hogy ettünk egy közepes bajai hallevet brutál mennyiségű tésztával, viszont hal nélkül (az már elfogyott), vettünk vásárfiaként egy zacskó Stranszki-féle bajai gyufatésztát és elhúztunk haza. A Böszörményi úton megálltunk a Szamos Budai Cukrászdájánál, itt kóstoltuk meg az idei kiválasztott tortát.
A 2011-es országtorta a gasztromédiában üstöllést megjelent fikázásokkal szemben kellemesnek bizonyult. A Szamos-féle verzió (a képen, 580 Ft) ránézésre eltér a rakparton árusított Zila-kiviteltől, a kölestalp homogénebb, a barackos hab és a talp aránya pedig kedvezőbb, vagyis kevesebb benne a tészta. Az "eredetiben" egyesek szerint valami műanyag-agyoncukrozott barackimitáció volt a folyékony rész (azt nem kóstoltam, de némi gyanúra ad okot, hogy Ziláék a receptben alternatívaként gyári öntetet ajánlanak). A Szamosé homogenizált állagú, kiváló ízű (édes-savanykás) baracklekvár. A kölestől a talp és a hab kicsit diétás ízhatású, de nem nehéz és túlédesített, a tetején levő konzervbarack pedig különösebben nem lelkesítő, de nem is rossz.
Nálam az eddigi országtorták közül kb. a második helyet foglalja el, a szatmári szilvatorta után. A sorsát nyilván a hosszabb távú fogadtatás dönti el, nem a gasztroléhűtők gyorsvéleménye. Érde(k/m)es megfigyelni, hogy az országtorták közül melyik követel magának helyet a szenzáció elmúltával is a jobb cukrászdák választékában.

2 megjegyzés:

  1. A kürtőskalácsosok, kolbászsütők, giroszosok, pörköltösök és egyéb vásári étkeztetők többek között Balatonbogláron múlatták az időt, ahol brutális méretű tömeg hömpölygött a Szüreti Fesztiválnak nevezett "valami" bódésorai között. A fővárosba már nem jutottak.

    VálaszTörlés
  2. Lehet, túl drága volt a helypénz Budán?
    Ezt csak a Zsanna Manna bírja kitermelni...

    VálaszTörlés