Strandolás Dunabogdányban (és a Határcsárda)

Talán túlzás 40 kilométert autózni egy dunai fürdőzésért, de néha rászánjuk magunkat, mint legutóbb múlt csütörtökön is. A bogdányi strand alacsony (Budapestnél 250 cm alatt) vízállásnál kiváló hely, engem legalábbis erősen mulattat, hogy folyással szembefordulva a helybenmaradáshoz is eléggé tempózni kell. A víz meglehetősen tiszta, bár ezt nyilván hiába mondom a fertőzésektől permanensen rettegőknek.


A strandhoz vezető utcácskában található vállalható étterem (Forgó), de inkább a leányfalui kompnál található Határcsárdában vacsoráztunk.

Az iszonyatos meleg már enyhült valamelyest, de még világos van, a teraszon telepszünk le. Nincs nagy étvágyunk, egy halas ételsort (filézett pontyhalászlé, harcsapaprikás túrós csuszával, Gundel palacsinta) osztunk meg Kamillával.


A halászlevet (1150 Ft) kénytelen vagyok az új fővárosi etalonhoz (Szegedi Halászcsárda) mérni. Nem rossz, de attól elmarad. Fontos különbség, hogy a filézés nem olyan precíz. Az utóbbi hónapokban fogyasztott halleveknél elszoktam attól, hogy figyeljek a szálkákra, így egy kis híján torkomon akadó centis példány azonnal éberré tesz. Itt nem 2-3, hanem 6-8 milliméterenként irdalják a pontyszeleteket, vagyis észnél kell lenni. A hal kifogástalan, a lé nagyon sűrű, ennek ellenére íze a konkurenciáénál kevésbé izgalmas. Az adag elégséges, de nem brutális, a bográcska tartalmának elfogyasztása után még marad erőnk enni mást is. Például harcsapaprikást (2350 Ft), amit rövid szafttal, elég sajátos felfogásban készítenek. Rengeteg paprika van benne, ettől kissé édeskés hatású; ha a paprika kevésbé lenne szétfőzve, akár harcsás lecsónak is nevezhetnék. Nyilván jobb, mint a levesszerű kivitel, de azért ez se tetszik túlzottan.
A vacsorát a - nekem - túl édes, rendes anyagokból összeállított és hagyományosan tálalt palacsinta (780 Ft) zárja. Különösebben nem élvezetes darab, de bárcsak legalább így készítenék mindenhol.
Jattal 6000 forintot fizetek (további tételek: káposztasaláta, pohár sör és őszilé) és arra gondolok, ez a hely se kerül be a privát csárdaválogatottamba, tehát máskor is betérhetünk, de egy utat Budapestről egy itteni vacsora nem ér meg. Távozóban megnézem a csárda alatti kikötőben lassan visszafelé áramló vizet. Némi hezitálás után a szúnyogok intenzív érdeklődése elfeledteti velem, hogy esetleg érdemes lenne megfürdetni a műhalaimat is...

Konyha: 5 (átlagnál jobb)
Árszint: 2.5 (alsó középkategória)
Ár/érték: 2 (minőséggel arányos árak)
www.szentendreihatarcsarda.hu

21 megjegyzés:

  1. Dunabogdányban voltatok, és kihagytátok a pisztrángost? Ejj. :)

    VálaszTörlés
  2. Ehran: Kamillának javallottam, hogy ott vacsorázzunk, de tiltakozott ellene. A halak iránti érzelmei kiszámíthatatlanok...

    VálaszTörlés
  3. A dunabogdányi pisztrángos már nem Dunabogdányban van. Illetve ott van, de mégsem. Zavaros? Az! :-)
    Szóval a múlt héten elmentünk a kölkökkel Szentendrére, és akartunk valamit enni. És bár 38 fokban a gyapjú bunda nem ideális, akkor sem ülök be a turisták közé nyiratkozni a belvárosban, úgyhogy körülnéztünk, hátha van valami a McD-lángos kategória felett, de az Aranysárkány alatt. Pap-szigetnél megálltunk, és láttunk egy krétával karcintott táblát, hogy "saját nevelésű pisztráng". Nosza beültünk, és gyanúsan azt találtuk, amiket Bogdányról meséltek, olvastam. Úgyhogy rá is kérdeztem, hogy annak a fióktelepe-e a hely? A válasz kábé a nem, illetve igen volt. Ahogy kivettem, a telep tulaja, és az étterem tulaja (ezek szerint több tulaj volt) közt megszakadt a kapcsolat, és a dunabogdányi pisztrángos most már máshonnan szerzi az alapanyagot. A telep tulaja(i) meg itt nyitottak sütödét. Ettünk egy kakukkfüvest és egy mandulást, hozzá két krumpli köretet (a saláta itt nincs az árban!), egy alkoholmentes sört, és 6 dl baracklevet. Az egész volt kb. 5300 + jatt. Nem vagyok egy nagy gourmand, de nekem ízlett, jó ár-érték aránynak tűnt. Mellesleg az étlep szerint a pisztráng 55 Ft / dkg, nyersen mérve.

    VálaszTörlés
  4. Csokis: a pisztrángosok osztódással szaporodnak (mondjuk nem baj, ha mind jó s nem acsarkodnak egymásra).
    Nyílt egy "igazi" Nagymaroson is, meg nem mondom, pontosan kié, itt olvashatsz róla:
    http://mondomamagamet.blogspot.com/2010/08/panorama-terasz-bufe-pisztrangos.html

    VálaszTörlés
  5. És egy kompolás ára máris megspórolható... :-)

    VálaszTörlés
  6. Hepci, bákker, a vegyes halászlét harcsaszelettel kell kérni a határ csárdában, és... semmi mást! :)

    VálaszTörlés
  7. Parci, bakker, legközelebb úgy kérem. :)

    VálaszTörlés
  8. oké, szóljál, aztán borozás nálam. :)

    VálaszTörlés
  9. A pisztrángost most már egyszer meg kell látogatnunk...
    Jó az írás!

    VálaszTörlés
  10. Nekünk is... és köszönöm!

    VálaszTörlés
  11. Mi is járunk Dunabogdányban elég gyakran, de egy másik pisztrángoshoz. Történt egyszer hogy mi is ott ettünk Siestában, és bizony elég drága volt (gyerek mellett) és a hal sem volt rendesen megsütve. De biztos, hogy rossz passzban voltak, előfordul az ilyen. Utána ugyanúgy Bogdányban megláttunk egy másik halast, ott álltunk meg. Jobb is volt, mert a gyerek nyafogott, hogy ő nem akar megint halat enni, evett egy lángost, apu egy hekket, én pedig bizony kíváncsi voltam a pisztrángra. Vajon itt milyen? Hát bizony, le a kalappal előttük. Beszélgettünk a tulajjal is, nagyon megnyerő és szimpatikus volt és jelentősen olcsóbban is úsztuk meg ezt a kis ,,kiruccanást". Azóta is rendszeresen járunk oda.

    VálaszTörlés
  12. Ez hol van Bogdányban és mi a neve?
    Egyszer végre meglátogatom valamelyiket, illetve többet is.

    VálaszTörlés
  13. Na szóval! :-)

    A szentendrei szigeten, neveli és már tenyészti is a pisztrángot Csörgő Pisti aki Ferivel együtt nyitott egy pisztrángsütödét Bogdányban, la Siesta néven.
    Kb egy éve külön váltak az útjaik. Feri viszi tovább a Siestát, Pisti pedig pisztrángozik és nyitott Szentendrén és Nagymaroson is egy pisztrángos étteremet, de lehet, hogy már egy harmadikat is.

    A Pisti vezette éttermekben, biztos a saját "eredeti" pisztrángját süti.

    Már rég készülök hozzá a telepre, most már tényleg el kéne mennem...

    VálaszTörlés
  14. Hapci! Mielőtt menni készülsz, szólsz?

    VálaszTörlés
  15. Pupa: persze, szívesen, de valami pecával gondoltam összekötni, vagyis nem önmagában pisztrángot enni megyek.

    VálaszTörlés
  16. Benne vagyok, de a Dunában én semmit nem fogok.
    Nekem az nehéz terep. De nagyon nagy kedvvel megyek :-).

    VálaszTörlés
  17. Én se halat fogni járok a Dunára. Csak arisztokratikusabban hangzik, ha azt mondhatom, a Dunán pergetek, mint ha azt, pontyozom a makkoshotykai horgásztavon. :)

    VálaszTörlés
  18. Sajnos Bogdányban télre a helyek többsége bezár. Érdemes a látogatásokat tavaszra időzíteni... A neve valamilyen falatozó ha jól emlékszem..

    VálaszTörlés
  19. Szentendrén viszont tuti hogy van a pisztrángos télen is legalábbis ezt mondták!Mi is voltunk ott ahogy megtudtuk hogy közelebb is van egy hely és nem kell annyit autózni!Mondhatom remek volt!!!!!És ahogy láttam meg mondták ugyanaz a szakács aki Bogdányban volt tehát nem kellett csalódnunk!Amikor érdeklődtünk,hogy mi közük van a másikhoz nekünk is elmondták,hogy külön váltak de a saját pisztráng már csak Szentendrére és tavasztól Nagymarosra is kerül mert azok az éttermek az övék és Bogdányba nem visznek!Hogy oda honnan kerül azt a választ kaptuk,hogy nem tudják!Mi még menni fogunk mert nagyon finomat ettünk és az árakkal sem volt baj!

    VálaszTörlés
  20. Szombaton arra horgásztam, egész közel a Pap-sziget bejáratához, de nem jutott eszembe a pisztrángos. Megyek hamarosan megint, a "szeretnék végre süllőt fogni Szentendrén is" projekt keretében...

    VálaszTörlés
  21. Pedig a ponton alatti visszaforgóban mindig ül egy csuka. ;)

    VálaszTörlés