Bagatell (Kecskemét)

Kovács Sándor és Kecskeméti Krisztián étterme Kecskemét belvárosában, a színház és a városháza szomszédságában nyílt meg bő fél éve. A Bagatellben célzott látogatást tettem a hosszú tél végén, interjút készítettem a séfekkel. A felvétel lustaságom és más tényezők okán azóta se jelent meg írott formában, de ez nem ok arra, hogy a vacsoraélményeimet se rögzítsem.
A Bagatell az egyre divatosabb bisztrókoncepción alapul, nem túlbonyolított ételekkel és rövid étlappal, amit a táblán olvasható napi ajánlatok egészítenek ki. A beltér visszafogottan elegáns, szemlátomást nem rengeteg pénz elköltése, hanem a funkcionalitás vezette a hely gazdáit.


Elsőként bazsalikomos paradicsomleves érkezett elém magas csuporban. Az adag kellemes, az ízek is rendben voltak. Amit ebben az időszakban ki lehet hozni a műfajból, az ott volt az edénykében.


A következő fogás egy "átgondolt" harcsapaprikás: filézett harcsaérmék parajos galuskával, paprikamártással. Eléggé kedvelem a harcsát meg azokat a helyeket, ahol harcsa néven nem a pangasius/cápaharcsa nevű rémséggel igyekeznek megetetni, magam is fogok nagynéha, de ez a fogás még így is kiemelkedő élményt nyújtott. A nagyon jó halból származó szeletek optimálisan voltak megsütve, a galuskahalmocska tetején ropogós hagymakarikák trónoltak, az intenzív paprikamártást leheletnyi tejföl egészítette ki. Nem akarok hosszan ömlengeni, ennél lényegesen élvezetesebb főételt nem sokat ettem az utóbbi években.


A hely desszertspecialitása a gubák gubája című kompozíció. Ez formában készített langyos, kalácsalapú mákos-gesztenyés gubát takar madártej parféval és - kis csatos üvegben kínált - forró meggyszósszal. E sorok édesszájú íróját lenyűgözte a turbózott mákosguba. Még jobban lenyűgözött volna, ha a parfé madártej íze kissé intenzívebb és obligát magyar szokás szerint nem szórják meg a tányért rengeteg porcukorral...
Azért nagyobb bajom étteremben sose legyen, mint hogy odébb kell sepregetnem a tányéromon egy evőkanál porcukrot, miközben jattal 5700 forintot fizetek egy ilyen (deci Takler Syrah-val és üvegecske Cappy baracklével kiegészített) háromfogásos vacsoráért. A Bagatell remek helynek tűnik, szorítok a Kovács-Kecskeméti duónak, hogy további, jó ízléssel modernizált klasszikusokkal örvendeztessék meg a környék ínyenceit.

Konyha: 7 (kiváló)
Árszint: 3 (középkategória)
Ár/érték: 2.3 (simán lehetne drágább is)
www.bagatelletterem.hu

1 megjegyzés:

  1. Az elismeréssel egyetértek, , tapasztalataim is alátámasztják
    Sok sikert a mesterszakácsoknak, örömünkre !

    VálaszTörlés